Az IKEA hanyatlása Magyarországon?

Van az a pillanat, amikor az ember bemegy egy bútoráruházba egy egyszerű polcért, majd úgy jön ki, mintha egy kisebb lakásfelújítást finanszírozott volna. És közben még mindig azon gondolkodik, vajon hová tűnt az a régi korszak, amikor az IKEA neve egyet jelentett azzal, hogy elfogadható áron lehet valami vállalhatót hazavinni.





Persze, mielőtt bárki elővenné a svéd zászlót és elindulna Budapest felé, fontos leszögezni: ez egy szatirikus vélemény arról, hogyan változott meg a bútorpiac. Nem állítjuk, hogy egyetlen áruházlánc miatt mentek tönkre a magyar kisbútorboltok. A piac ennél sokkal összetettebb. De azért van egy érdekes történet, amin érdemes elgondolkodni.


Amikor még mindenki IKEA-t akart


Éveken keresztül az IKEA egyik legnagyobb fegyvere az ár volt. A vásárló belépett, körbenézett, és azt mondta: „Ennyiért ezt én is hazaviszem.” Aztán hazavitte.

Dobozban.


Majd két napig összeszerelte.


A végén pedig maradt három csavar, amiről mindenki tudta, hogy valószínűleg fontos, de senki nem mert visszamenni megkérdezni.


Közben a kisebb magyar bútorüzletek egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Egy helyi gyártónak üzlethelyiséget kellett fenntartania, alkalmazottakat fizetnie, alapanyagot vásárolnia, szállítania és adóznia. A nagy áruházláncok pedig óriási mennyiségben tudtak termékeket értékesíteni.


A vásárló pedig sokszor nem azt nézte, hogy ki készítette a bútort, hanem azt, hogy mennyi van a cetlin.


A kis bútorbolt lassan múzeummá változott

Így alakult ki az a furcsa helyzet, amikor egy településen még lehetett találni régi, családi tulajdonban lévő bútorüzletet, de a kirakatban már három éve ugyanaz a kanapé állt.


Nem azért, mert rossz volt.


Hanem mert a vásárló már megszokta, hogy a bútor is olyan, mint a mobiltelefon: lehetőleg legyen olcsó, legyen azonnal elérhető, és ha elromlik, majd veszünk másikat.


A kisebb gyártók közül sokan nem tudtak versenyezni az árakkal, a választékkal és az áruházláncok logisztikai rendszerével. Egy részük bezárt, mások egyedi megrendelésekre álltak át, megint mások pedig egyszerűen eltűntek a piacról.


És akkor jött a nagy fordulat


A történetben azonban van egy apró csavar.


Ha valaki hosszú éveken keresztül hozzászokik az olcsó bútorhoz, annak nehéz megmagyarázni, hogy egyszer csak minden drágább lett.


Alapanyagárak, energia, szállítás, bérek, infláció, logisztika – mindenki tudja, hogy ezek pénzbe kerülnek. Csakhogy a vásárló fejében továbbra is ott él a régi kép:


„IKEA? Az az olcsó bútoros.”


És itt kezd érdekes lenni a történet.


Mert amikor egy termék ára már megközelíti vagy bizonyos esetekben eléri egy jobb minőségű, helyi gyártó termékének árszintjét, a vásárló hirtelen elkezd gondolkodni.


„Ha már ennyibe kerül, akkor nem lehetne inkább olyat venni, amit egy magyar asztalos készít?”


A vásárló ugyanis nem felejt


A vásárló memóriája furcsa szerkezet. Emlékszik arra, amikor egy bizonyos termék még sokkal olcsóbb volt. És hiába magyarázzuk neki, hogy közben megváltozott a világ, ő csak áll a pénztárnál, nézi az összeget, és azt gondolja:


„Ez ugyanaz a bútor, csak most már én lettem szegényebb hozzá.”


És talán itt van az IKEA egyik legnagyobb kihívása Magyarországon: hogyan lehet egy olyan márkából, amelynek egyik legerősebb üzenete évtizedeken át az elérhető ár volt, prémiumabb árérzetű márkát csinálni úgy, hogy közben a vásárló ne érezze azt, hogy becsapták.


A svéd húsgolyó és a magyar pénztárca


Az IKEA különleges világ. Az ember bemegy egy szekrényért, végigsétál egy fél városon, vesz egy lámpát, két párnát, valami konyhai kütyüt, aztán a végén még eszik is egyet.


Régen ez sokak számára egy komplett családi program volt.


Ma viszont könnyen lehet, hogy a család a parkolóban megnézi a blokkot, majd közösen eldönti, hogy a húsgolyót inkább otthon készítik el.


Lehet, hogy a kis bútoros mégis visszajön?


A történelem egyik legnagyobb iróniája az lehet, hogy miközben az óriási áruházláncok hosszú időn keresztül erősítették a tömegtermelés és az alacsony ár kultúráját, a drágulással ismét lehetőséget kaphatnak a kisebb gyártók.


Az egyedi méret, a személyre szabás, a javíthatóság, a helyi gyártás és a tartósság olyan szempontok lehetnek, amelyekért egyre több vásárló hajlandó többet fizetni.


Vagyis lehet, hogy a magyar bútoros nem halt meg.


Csak elment egy kicsit pihenni, és most visszanéz a sarokból.


Az IKEA előtt pedig ott a nagy kérdés


Lehet olcsóbbá tenni a bútort?

Lehet.

Lehet drágábban eladni?

Természetesen.

De a kettő között van egy nagyon fontos dolog: a vásárló bizalma.


Ha a vásárló úgy érzi, hogy az ár még mindig arányban van a minőséggel, a márka ereje megmarad. Ha viszont azt érzi, hogy ugyanazért a lapraszerelt életérzésért már prémium árat kell fizetnie, akkor könnyen elkezd körülnézni máshol.


És lehet, hogy egyszer csak bekopog egy kis magyar bútoroshoz.


Az ajtón pedig egy kézzel írt tábla várja:


„Egyedi bútor rendelhető. Csavarokkal együtt.”


Talán még azok a három évvel ezelőtt félretett IKEA-csavarok is jól jönnek.


Tanulság? A bútorpiacon sem lehet örökké ugyanarra a lábra állítani az asztalt. Mert ha túl alacsony az ár, eltűnhetnek a kisebb szereplők. Ha pedig túl magasra kerül, a vásárló egyszerűen odébb tolja a széket.


És leül egy másik asztalhoz.


Újabb Régebbi