Van az a pillanat, amikor beköszönt a nyár, és az emberiség két csoportra szakad.
Az első tábor reggel hatkor már a strandon van, naptejet használ, sportol, kirándul, és minden napját úgy éli, mintha egy utazási magazin címlapjára készülne.
A másik tábor pedig délután kettőkor fél szemmel kinéz az ablakon, meglátja a 36 fokot, majd ünnepélyesen visszazárja a redőnyt, és úgy dönt, hogy a túlélés ma is elegendő teljesítmény.
A nyár különleges évszak. Télen mindenki a melegről álmodik, nyáron pedig arról, hogy végre egy kicsit hűvösebb legyen. Amikor esik az eső, a napsütést várjuk. Amikor süt a nap, az árnyékot keressük.
Talán ezért szeretjük mégis ezt az időszakot. Mert ilyenkor egy hideg limonádé fontosabb tud lenni egy komoly megbeszélésnél, egy esti séta felér egy mini nyaralással, és valahogy mindenki egy kicsit lazábban veszi az életet.
A nyár nem attól lesz emlékezetes, hogy hány kilométert utaztunk vagy hány programot zsúfoltunk bele. Sokszor elég egy jó beszélgetés a teraszon, egy váratlan nevetés vagy az az érzés, amikor este még kilenckor sem akar teljesen véget érni a nap.
És mire mindezt megszoknánk, már azon kapjuk magunkat, hogy a boltokban megjelentek az első őszi akciók.
A nyár ilyen. Mindig túl rövid. Talán éppen ezért várjuk minden évben ennyire.